A mai nap igazi rekkenő kánikula volt, de mégis egy esőnappal ért véget. Hogy miért? Ehhez érdemes egy kicsit visszamenni az időben. Volt egyszer, hol nem volt egy lelkes csapat, akik feltették maguknak a kérdést: ha már láthatóan egyre többen járnak Budapesten futni, és ha már van a pesti oldalnak egy olyan jó adottságú, nagy kiterjedésű zöldterülete, mint a Városliget, akkor miért nincs ott is egy olyan futóútvonal, amit nyugodt lelkiismerettel lehetne ajánlani a számos közelben lakó, vagy dolgozó embernek? Hiszen fák árnyékában kanyargó, részben autómentes útból van elég, de pl a közvilágítás nem egy helyen annyira hiányzik, hogy az már romantikusnak is kicsit sok. Ez pedig nem is annyira nyáron zavaró, hanem pl ősszel, amikor nagyjából délután már lehúzzák a rolót a Liget nagy részén, mert a sötétben még azt sem lehet sokszor látni, hogy mibe esünk bele. Ezért megalakították a Ligetkör Egyesületet, amely azóta is a lehető legegyszerűbb, de legkézenfekvőbb módon próbálja felhívni a figyelmet erre az ügyre: minden hónap első hétfőjének estéjén zseblámpás futást szerveznek, amelyre sok szeretettel várnak mindenkit, függetlenül attól, hogy rendszeres futó-e, vagy sem, kezdő-e, vagy már rutinos, és függetlenül attól is, hogy egyébként a Ligetben szokott-e futni. Ezeken az alkalmakon nem a verseny, vagy a teljesítmény a lényeg, mindenki annyit fut, amennyit akar, és a tempót is igyekeznek úgy megválasztani, hogy ne csak olimpiai kerettagok tudják tartani. És bár nem kíséri nagyköltségű marketingkampány, mégis terjed a híre szájról-szájra, így jutott el hozzám is.

Májusban voltam először, és megtetszett ez a vidám és szimpatikus kezdeményezés, így elhatároztam, hogy amikor az időm engedi, el fogok menni. A júniusi "reguláris" időben azonban az időjárás alaposan próbára tette mindenki elszántságát: éppen estére egy olyan vihar verte végig a várost, hogy nem egy kerületben az ajtó elé sem lehetett kilépni. A futás ennek ellenére nem maradt el, de, fogalmazzunk úgy, hogy nagyon kevesen voltak. Többek között én sem. (Konkrétan Zsolt, a főszervező, valamint egy sün - igen, tényleg! - képviselte a mezőnyt)  :-) Ezért többen javasoltuk, hogy legyen egy "esőnap", amikor bepótolhatjuk, ami elmaradt. Na ez az esőnap volt ma, természetesen eső és egyetlen felhő nélkül. A kánikula szerencsére estére már engedett egy keveset (ez az időszak, amikor az ember gyorsan megtanul különbséget tenni a 35 és a 28 fok között, és az utóbbit már kellemes hűvösnek érzi...) és a Liget fái alatt amúgy is sokkal elviselhetőbb volt, mint a betonban. Így nem is csoda, hogy egész sokan gyűltünk össze a Közlekedési Múzeum előtt (bár ha jobban meggondoljuk, azért volt benne az is: ez ugyanis azt is jelentette, hogy ilyen sok ember nem a foci EB közvetítés megtekintésével élte ki a sportolási vágyát egy - vagy több - sőr mellett a kerthelyiségben... és nem, a sün most nem volt ott) és nem sokkal kilenc után már el is indultunk. A valamivel későbbi kezdést most részben indokolta az is, hogy mivel közel van az év leghosszabb napja, ezért szigorúan véve kilenc előtt a zseblámpákra még semmi szükség sem lett volna. Később azért már nem jöttek rosszul, ahogy sötétedett, bárki saját szemével is meggyőződhetett most is a közvilágítás hiányosságairól, és a helyenként számottevő úthibák koncentráció ("a fenébe, már megint beleléptem") és memóriafejlesztő ("ja, emlékeztem, hogy valahol erre kell lennie!") hatását is kipróbálhatta... 

A "program" most is a szokásos volt: a ligeti "Nagykörön" futottunk először egy kényelmes-beszélgetős (vagy legalábbis annak szánt) kört, majd akinek még volt kedve, az maradhatott egy második, vagy akár egy harmadik körre is. Menet közben alkalmunk volt megcsodálni az egyes szakaszokon tényleg uralkodó nagy büdös sötétség mellett a szépen kivilágított Hősök terét, a Vajdahunyad várát és a Városligeti tavon felépített rögtönzött EB oázist is, az ambíciózusabbak megörökíthették magukat a pechjükre éppen az útvonalon fényképezkedő külföldiek útifotóin is. Emellett a többedik körben sem csökkent a "várjunk, merre is kell menni?" című játék vonzereje egy-egy elágazásnál, szóval nem unatkoztunk. A végére ugyan már csak néhányan maradtunk, de ez rendben is van, hiszen addigra már bőven elmúlt tíz óra.

Az esőnap tehát nagyon jól sikerült, mindenki feldobódva mehetett haza. És a következő - júliusi - futásig már csak két hét van. Én ha lehet megyek, és másnak is csak ajánlani tudom.

Ami pedig a Ligetet, mint futóterepet illeti, arra a Futóútvonalak rovatunkban majd még a tervek szerint visszatérünk, mint ahogy elsők között szeretnék beszámolni arról is, ha végre megcsinálják a világítást. :-)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.